Élménybeszámoló Nyomtatás E-mail

2006 - Horvátország, Bosznia-Hercegovinán át 1.rész

2006. június 22. csütörtök 

Végre eljött az indulás napja. Vagyis éjszakája, ugyanis hajnali fél 3-kor keltünk, és fél 4-kor indultunk útnak elsõ körben Bosznia felé. Még itthon sikerült belekavarodni kishazánk útvonal-hálózatába: úgy felkeveredtünk az új M6-os autópályára, hogy szinte észre sem vettük. Benzinkút sehol nem volt egészen a szakasz végéig, úgyhogy most egy pár hét izgulás következik, hogy ne jöjjön ki bünti - ugyanis matricát nem sikerült venni. Na de ha másra nem is, arra jó volt a röpke eltévedés, hogy 3/4 6-ra elértük a H-HR határt, Udvarnál.

Kb 5 percet vett igénybe az átkelés, szinte csak azt nézték meg, hogy az útlevelek száma megegyezik-e az utasok számával, aztán tovább hajtottak minket.
Az elsõ komolyabb pihenõnket a ma Horvátországhoz tartózó Eszéken (Osijek) tartottuk 3/4 7-kor. A város története a római korba nyúlik vissza. A római város helyén a 11. században a horvátok felépítették Osijek várát, amit a törökök 1526-ban, 161 évre elfoglaltak. A régi vár helyén 1712-ben az osztrákok erõdöt emeltek, aminek egy része máig megmaradt.

A délszláv háborúban 9 hónapig támadták a szerbek a várost, több mint 1000 helyi lakos halt meg ez alatt az idõ alatt. Rengeteg épületen láthatók még ma is tizenévvel ezelõtti háború nyomai, de az embereken szinte semmit sem lehet észrevenni ebbõl. Sajnos csak egy bõ félórát pihentünk a városban, még sok program volt betervezve aznapra.
Az út Sarajevo felé csodálatos volt, a HR-BiH határátlépés (Samacnál, 9-kor) szintén nem volt egy megrázó élmény, onnan végig a Bosna folyó partján autóztunk, egyenesen Sarajevoig, a folyó forrásáig. Csaknem 300 forrást duzzasztanak folyóvá ezen a területen, amit egyébként nemzeti parkká is nyilvánítottak. Csodálatos a környezet: mindenhol kis patakok, vízesések, fahidak, kacsák, hattyúk, tavak - mindez árnyékot és kis enyhülést adó fák alatt. Aki nem tölt egy egész napot (vagy többet) Sarajevóban, annak is érdemes idelátogatni. Belépõ nincs, és 1 óra sétálgatás is nagy élményt nyújt ezen a helyen. A források vize iható, nagyon finom - de annyira hideg, hogy belefájdul az ember torka. :)) Az üdítõital-árusok pl nem hûtõkben és jeges vödrökben hûtik a kínálatukat, hanem a patakok vizében - még a 40 fokban is, amikor mi ott jártunk.

A forrás után irány a sétálóutca ill. a belváros. A  Ferhadija volt a célunk, itt van a legtöbb látnivaló, kávéház, fagyizó. Ha az elejérõl elindulunk, megláthatjuk az emlékezés lángját, amely azokért a szerbekért, horvátokért és bosnyákokért ég, akik meghaltak a háborúban azért, hogy Sarajevo szabad lehessen. A következõ jelentõsebb épületek a vásárcsarnok, illetve a Szûzanya Katedrális. A templom 1868-72 között épült, ez a legnagyobb ortodox templom az országban. Három hajója fölé a tornyon kívül még öt kupola magasodik - megdöbbentõ, és csodálatos látvány. Na persze van itt katolikus katedrális is, amit az osztrákok építettek 1889-ben - ekkor került ellenõrzésük alá a város. Az épület 2 színû: sárga - ezek a részek homokkõbõl vannak -, illetve vörös - ezek a részek pedig mészkõbõl. Ez az egyetlen hely az egész városban, ahol délben harangoznak. Az útikönyv szerint ritkán van nyitva az épület - ezt bizonyította az is, hogy ottjártunkkor zárva volt. Az, hogy a különbözõ vallások milyen jól megférnek egymás mellett ebben az országban, illetve a városon belül is, látszik a sokféle vallási épület egyvelegébõl is. Az ortodox és a katolikus katedrális után egy mecsetbe botlottunk, a sok közül elõször a Ferhadrija mecsetbe. Ferhat bég (akirõl a sétálóutca is kapta a nevét) emeltette 1566-ban. Na ezek után találtunk még sok mecsetet, sõt még zsinagógát is, hogy ne legyen unalmas az összkép. A 2 órás séta és fagyizás után végül a bazárnegyednél kötöttünk ki, itt található a Sebilj is. A tér közepén álló kút a város legnagyobb sadrvanja, amit eredetileg Hadzi Mehmed pasa építtetett 1753-ban, majd ezt 1891-ben átépítették. A mondás szerint, aki iszik a kút vizébõl, hátralévõ élete során még vissza fog ide találni - mi ittunk. Nagyon tetszett a város. A kút után bevetettük magunkat a bazár negyedbe, ahol a sikátorok kis házikóiban szõnyegárusok, rézmûvesek, cukrászok követték egymást. 1-1 helyiségbe bekukkantva láthattuk, hogy hogy készülnek az ékszerek, emléktárgyak, vásárláskor pedig alkudozni is lehet. :)

Sarajevo után Mostar volt az úticél, délután 4-kor indultunk tovább. Eredetileg úgy terveztük, hogy Sarajevóban töltjük az elsõ éjszakát, de mivel olyan jól álltunk idõvel, ezt most kihagytuk, és tovább álltunk. A városban elég sok az útfeltúrás, úgyhogy keveregtünk egy darabig, mire sikerült megtalálni a Mostar felé vezetõ utat. Sarajevo többi részében még rengeteg épületen láthatóak a háború nyomai. A város 1400 napig állt szerb ostrom alatt az ENSZ védettség ellenére - gyakorlatilag nem maradt ép épülete. Több tízezer civil halt meg ezalatt az idõ alatt, az épületek nagyrésze ugyan fel lett újítva, de minden utcában áll még olyan ház, ami teljesen elhagyatott, és úgy néz ki jópár házfal, mint valami nagy szita. A Parlament épülete még a mai napig tanúskodik a háborúról, ez az épület élte át a legkeményebb támadást - azóta a város jelképévé vált. A parlament irodaházából tulajdonképpen csak a betonszerkezet maradt meg, azon is hatalmas lyukak tátongnak. Úgy néz ki, hogy elkezdték végre a felújítást - már ha a zöld háló, amivel letakarták az épületet, ezt jelenti.
 A következõ pihenõt Jablanicában tartottuk. Itt érdemes lett volna körülnézni, a legnagyobb látványosság a Jablanicai tó lett volna, ami a Neretva duzzasztásával jött létre. Ezt sajnos kihagytuk, mert csak egy párperces pihenõ fért bele az idõnkbe.
Mit ne mondjak: a Neretva völgyében szinte alpesi táj, a háttérben havas hegygerincek, kanyonok, a levegõ valami hihetetlen finom, tiszta - még a 35 fok ellenére is. Az út mentén végig éttermek, csak úgy forogtak a négylábú állatkák szinte mindenütt, és isteni illatok terjengtek a levegõben. Itt érdekes megoldásokat láttunk "forgónyárs" címszó alatt: tulajdonképpen mini-vizimalmokat csináltak, aminek segítségével forogtak a husik. Mindenütt így csinálták ezen a részen, csak a kivitelezés szépségében találtunk különbséget.
Gyors kávézás és eü. szükségletek után indultunk tovább - már türelmetlenek voltunk, hogy vajon milyen lesz Mostar.

A városba egy központi térre érkeztünk, ahol bátran leparkolhattuk az autót - akkor még nem tudtuk hogy csak egy negyed órára. Negyed 8 volt már, és gondoltuk, hogy elõször sétáljunk egyet, nézzük meg, hogy milyen szállást találhatnánk éjszakára, és csak aztán cuccoljunk be a kiválasztott helyre, miután nagyjából mindent körbejártunk. Viszont a sétálóutcában egy elég jó helyen, mindenhez közel, nagyon jó kis apartmant találtunk: 4 fõs, teljesen felújított, klímás, tágas kis lakás volt, amit 100-ról 75 eurora alkudtunk le 5 perc alatt, 1 éjszakára. Parkolója is volt a lakásnak, ahová át is álltunk gyorsan, majd elindultunk az esti sétára.
Mostar a török idõkben jött létre, a 15. század második felében. Elõttük ortodox lakosság élt ezen a helyen. A Neretva 2 partját összekötõ elõször függõhidat tartották karban, innen ered a város neve, ami hídõrt jelent. A törökök megerõsítették a hidat, a bazársor terjeszkedni kezdett, és késõbb már sok mecset is állt a városban.  A 16. században készült el az Öreg-híd, ami a város legfõbb jelképének számít. A 19. században felépült az elsõ katolikus templom is, innentõl kezdve 1993-ig nagy keveredés volt a városban - ami az ideköltözött népeket illeti. Az 1992-95-ös polgárháború mély, még ma is szemmel látható nyomokat hagyott a városon., és 1993-ban az Öreg-híd is a támadások áldozata lett. A sétánk a Musala-hídtól (korábban Tito-híd) indult, Aa Köztársaság tértõl. Itt is - mint a városnézés során mindenhol - rengeteg helyivel találkoztunk, kellemes hangulatú tér, kávézókkal és pálmafákkal, körben pedig erõs kontrasztok: gyakorlatilag minden 2. ház teljesen szét van lõve. A híd mellett áll Tito villájának romja, és a Hotel Neretve is, mindkét épületen emberfejnyi nagyságú lukak. Ez jellemzi az egész várost, a sétálóutcát kivéve mindenhol vannak ilyen épületek. Elsõ olvasatra ez lehet, hogy elborzasztja az embert, de ott teljesen más volt a helyzet. Egy csodálatos várost láttunk magunk elõtt, csodálatos emberekkel, szebbnél szebb utcákkal, épületekkel, a szétlõtt házak pedig csak mint valami bélyeg, vagy ahhoz hasonló emlékeztetnek a múltra, hogy mi is történt ott néhány évvel ezelõtt. Nem borzasztott el minket, inkább csak mélyen érzékeltette annak a súlyát, amirõl annyit olvastunk az utazás elõtt.

Az este folyamán tulajdonképpen az Öreg hídon kívül szinte semmit nem néztünk meg, viszont tökéletesen beleolvadtunk az óváros életébe, és magunkba szívtuk a hely hangulatát. Vacsorázni mentünk egy Neretva-parti étterembe, ami felejthetetlen élmény volt, egyikõnk háta mögött az Öreg híd kivilágítva, a másikunk háta mögött a Koksi Mehmed Pasa Dzsámi, az étel valami hihetetlenül finom, még az ásványvíznek is más íze volt, mint máshol. A felszolgáló nagyon kedves volt, mindent elmagyarázott, ami az étlapon volt és nem tudtuk mi az, sõt felajánlotta, hogy készít rólunk közös fotókat, háttérben a Híddal.

Annyi minden volt a tányérjainkon, hogy alig bírtuk megenni, még a lábunk alatt kószáló kóbór macskáknak is jutott belõle. Külön kiemelném, hogy az étteremben kizárólag bosnyák sör és ásványvíz volt kapható, valamint a salátánkon bosnyák sajtféleség volt. Ez aztán az üzletpolitika. Hozzáteszem: nem bántuk, hogy helyi dolgokat ettünk-ittunk, mert minden nagyon finom volt. Ezért az íz- és látványorgiáért mindössze talán 18 eurot fizettünk - azt hiszem megérte. Ez után még elmentünk fagyizni, hogy tuti tele legyen a gyomrunk lefekvés elõtt, aztán a hídról még lõttünk jópár képet a kivilágított Mostarról. Valamikor 11 után kerültünk ágyba, és nem kellett minket elringatni.

2006. június 23. péntek

Korán felkeltünk, egy újabb eseménydús nap állt elõttünk. Leszaladtunk reggeliért a közeli pékségbe, ahol 7 db finomságért össz-vissz 3KM-et kért el a az eladólány. Ez nagyjából 1,5 euronak megfelelõ összeg - és délután is még ezeket a péksütiket ettük, pedig voltunk rá 5-en. Összeszedtük a cuccainkat és magunkat is, és nekiindultunk Mostar megismerésének.
Az elsõ látnivaló amit kinéztük az útikönyvbõl a Bišæeviæ ház volt. Reggel 7-tõl már nyitva van, a belépõ pedig csak 2 KM (1 euro). Már az udvaron megkapó a látvány, kis kavicsokkal van kirakva, amin teknõsõk sétálnak, körben szõnyegekkel leterített ülõkék - mintha a kaput átlépve rögtön a török világba csöppentünk volna. Az udvar közepén török kancsókból álló kút áll, ami idõmérõként is használatos. Állítólag úgy vannak beállítva a kancsók, hogy egy nap, egy hét, vagy egy hónap alatt teljenek meg vízzel. A földszinti részen kevés a látnivaló, viszont fel lehet menni a több szobából álló házikóba - ehhez viszont le kell venni a cipõnket, csak mezítláb lehet szétnézni az emeleten.  

Ez a ház a könyv szerint a legszebb török emléke a városnak, közvetlenül a Neretva partján áll. Az emeleti szobákat oszlopok tartják a helyén, mondanom sem kell, hogy gyönyörû a kilátás. Itt eredeti bútorokat találunk, ülõkéket, kis asztalkákat, mind gyönyörûen, fából kifaragva. Ki is lehet próbálni õket, mi szinte mindenhová leültünk, és csak néztünk ki az ablakon... a kilátás csaknem "lepipálta" azt, ami a falakon belül volt. Ha a szobákban szétnézünk, és van egy kis ismeretünk az iszlám életrõl, nagyjából helyre lehet rakni az eddigi ismereteinket, hogy hol mit csináltak a helyiek, de akit nem érdekel annyira ez a vallás, annak is felejthetetlen élményt nyújthat ez a félórás kitérõ a városi séta közben.
Lentrõl, a folyópartról le lehet fényképezni azt is, ahogy az emeleti rész lábakon áll, de magában a házban is van errõl kiállított kép. A folyópartra meglehetõsen szemetes és büdös (!) lejáratot találtunk, de biztosan van másik lehetõség is, csak mi szokás szerint hoztuk a formánkat: 2 pont között a legrövidebb út az egyenes - ugyebár. :)
A ház után a városi piacot néztük meg, nem túl nagy, de mégis mindent meg lehet kapni itt, arról nem is beszélve, hogy minden zöldség és gyümölcs nagyon friss, és nagyon hívogató. Az árusok nem gyõzik kínálni a portékáikat, már bánjuk, hogy nem vettünk a házi készítésû mézbõl, pedig állítólag alkudni is lehet. Ha a bazársoron lehet, akkor a piacon meg azt hiszem egyenesen kötelezõ. Na majd legközelebb. :)
A piacot követte a listánkon (és az útikönyvben) a Koksi Mehmed Pasa Dzsámi.
9-kor már nyitva volt az épület, a belépõ 5 KM (osztva kettõvel és annyi euro), ennyiért a minaretbe is fel lehet menni. Gyönyörûszép épület ez is, a minaretje az egész környékrõl látható. Egy sziklára épült a 17. században, és gyönyörû a kilátás odafentrõl. Az udvaron áll a šadrvan (kút), aminek a vize eredetileg arra szolgál, hogy ima elõtt megmosakodjanak benne a hívõk, de sokan használják egyszerû felfrissülésre, többen ittak is belõle. A melléképületek árkádjai alatt rengeteg dolog kapható: kendõk, rézbõl készült tárgyak, karperecek, nyakláncok, könyvjelzõk ... nincs is talán elég hely, hogy felsoroljam. Magának a mecsetnek világos a belseje, a fehér falakat feldobják a színes üvegû ablakok. A minaret szûk lépcsõin kell 1 szinttel feljebb menni ahhoz, hogy a nõk erkélyét is megnézhessük. Érdekes volt, hogy a férfiak imádkozó helyére nem mehettünk be (el volt kerítve), de a nõkébe igen. A majd'''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''''' 100 lépcsõt megmászva a minaret tetején gyönyörû látvány tárult elénk.


Fentrõl körbefotóztuk az egész várost, azt hiszem sehol máshol nincs olyan panoráma, mint onnan körülnézve. Hallottuk, hogy mások is indulnának felfelé a szûk csigalépcsõn, így bõ negyedórás ámuldozás után elindultunk lefelé - ugyanis 1 emberes, illetve egyszerre csak egyirányú a fel/lejárat. Ez után a látványosság után csak a tegnap este is látott bazársort és hidat néztük meg, de most nagyobb volt a nyüzsgés, aztán egy fagyi és némi folyadék magunkhoz vétele után dél-körül elindultunk Horvátország felé.
A Neretva ezen az úton már nem olyan erõs sodrású, de a táj így is nagyon szép. Metkoviè-nál léptük át a határt, itt már kicsit többen voltak, mint az elõzõ határokon, de nem volt olyan szigorú az ellenõrzés. Tengerparti úton autóztunk végig, várt még ránk kb 20 km-nyi Bosznia (ennyi tengerparti szakasza van), és nemsokára megláttuk Dubrovnik városát.

Olyan volt ez, mint szerelem elsõ látásra. A látvány leírhatatlan, egy bõ negyedórát csak némán bámultuk a várost az országút melletti autós parkolóból, aztán pár perc múlva az óváros festõi látványa okozta a következõ sokkot. Na de jövünk még mi erre, most irány Cavtat, még szállást kell találnunk az elkövetkezendõ bõ 1 hétre.
Cavtatba érve az elsõ szállás, amit találtunk egy 1,5 szobás, de nagyon tágas apartman volt, közvetlenül a csónakkikötõ mellett, az "elsõ öbölben", a víztõl úgy 50 méterre.  Az épülettõl nem messze lévõ fagyizó mellett érdeklõdtünk, ahonnan egy néni kísért minket oda, az ablakpárkány alól elõhalászta a kulcsot, és beengedett minket. Nagyon jó volt a berendezés is (mosogatógép, mosógép, 2 szobában 1-1 tévé, stb..), csupán a félszobában lévõ 1személyes ágyat kellett kicserélni a nappaliban lévõ 2 2személyes valamelyikére. Na de nem hajt minket a tatár, csak a fáradtság egy kicsit, körülnéztünk még 1-2 helyen, a nénivel úgyis azt beszéltük meg, hogy este 6-ra visszamegyünk, ha megfelelõ az ajánlat, ugyanis a szállás nem az övé, a tulajdonos dolgozik, és csak 6-körül ér haza. Pár órás keresgélés után úgy döntöttünk, hogy az elsõ volt a legjobb, amit addig láttunk, és csak 50 euro 1 éjszakára ötünknek, úgyhogy 6-ra visszamentünk a megbeszélt helyre. Nénike sehol, csak 2 bácsi beszélgetett. Egy fiatal srác volt a tolmácsunk, azt javasolták, hogy ha tudjuk hogy hol a kulcs, és megegyeztünk az árban, akkor menjünk csak oda, foglaljuk el a kis lakást, majd este jön a tulaj és megbeszéljük a részleteket. Mit ne mondjak, elég érdekes volt a helyzet. Odamentünk, de egy 12 év körüli kislány volt a lakásban. Mivel õ nem nagyon beszélt angolul, mi pedig még kevésbé horvátul, jópár percbe telt mire megállapítottuk, hogy nem nyaral ebben az apartmanban, hanem a szüleié. Kiscsajt kipateroltuk, magunkat meg be, és mire épp kezdtünk volna elrendezkedni, leszólt a lány hogy ne menjünk sehova, mindjárt jönnek a szülei. Na volt nagy ijedség, nem tudtuk hogy most kiraknak-e onnan minket, vagy mi a fene lesz. Vagy fél órát vártunk, mire lejött a házaspár. Nagyon kedvesek voltak, megkérdezték hogy oroszok vagyunk-e, miután azt válaszoltuk hogy nem, mi nagyon is magyarszkák vagyunk, azonnal elkezdtek friss ágynemût húzni, és törölközõket is raktak ki. A hosszúra és stresszesre nyúlt nap után ilyen látvány kárpótolt minket a teraszunkról. Mire teljesen berendezkedtünk és átrendeztük egy picit a szobákat, bõséges - még itthonról származó - vacsorával jutalmaztuk magunkat, majd hullafáradtan dõltünk be az ágyba.

2006. június 24. szombat

 

korán keltünk.. talán már 7-kor ébren voltunk. A. lebattyogott a pekaraba (pékség), útitársaink pedig elkezdték fõzni a kávét. kezdetét vette a nyaralás pihenõs-ráérõs része, szépen megterítettünk a reggelihez, és mindenféle finomságot tömtünk magunkba. lassan, vagy 1 órán át, közben arról beszélgettünk, hogy mit csináljunk aznap. A szállásunk nagyon jó helyen volt, az egyik irányba 5 perc sétára volt a központ, ahol a pekara, fagyizó, sétálóutca, yachtkikötõ volt, a másik irányba, szintén 5 perc sétára egy kisvendéglõ, és egy kavicsos strand. Na ezt a kavicsos strandot céloztuk be aznapra. Nem bántuk meg. :)

Egész nap csak napoztunk, heverésztünk, szundikáltunk, szebbnél szebb köveket gyûjtöttünk, idõnként lehûtöttük magunkat a vízbe. Égetõ napsütés volt, a víz viszont picit hideg, úgyhogy inkább aszalódással telt az elsõ strandos nap, nem vittük túlzásba a pancsolást. Délután, amikor már nemcsak a bõrünkön éreztük, hogy elég volt, hanem a gyomrunk is hangosan szólongatott minket hogy menjünk már, elindultunk az apartmanba, és összedobtunk valami kaja-félét. Kis sörözés (lányoknak borozás), na meg tisztálkodás után kicsit még beszélgettünk a teraszon, aztán elindultunk a késõbb szokásossá vált esti sétánkra.
A csónakkikötõt és a yachtkikötõt egy benyúló félsziget választja el egymástól, aminek a tetején egy temetõ és egy mauzóleum van, a félsziget oldala pedig sziklapadokkal találkozik a vízzel, körben pedig sétány van kiépítve. Ezen a sétányon kerültük meg aznap este a félszigetet. Gyönyörû, mesébe illõ öblök, a félsziget belseje felé erdõ, a sétány szélén padok, az egész annyira mese-szerû volt. Nem is nagyon beszélgettünk, csak ámultunk: ilyen színek nincsenek. Itt valaki befestette a természetet, mert ilyen a valóságban nem létezik.

Néha ugyan picit szemerkélt az esõ, de nem nagyon zavart minket, és különben sem éreztük a fák alatt. Mire a félsziget túloldalára értünk, 8 óra is elmúlt, és épp akkor kezdett lemenni a nap. Még döbbenetesebb volt a látvány. Aztán a yachtkikötõbe érve kipróbáltuk az elsõ fagyist, amelyikbe belebotlottunk: isteni finom volt. A yachtok fenekét bámulva ültünk a kikötõi padokon, és csak ámultunk, hogy mennyire szépek ezek a hajók. Arról beszélgettünk, hogy jó is, hogy az út elsõ 2 napját ennyire pörgõsre terveztük, olyan volt az egész, mint valami agymosás, és itt már semmi nem zavarta meg a gondolatainkat, 100%-osan ki tudtunk kapcsolódni. Ücsörögtünk vagy egy órát, aztán felsétáltunk az apartmanba. Megegyeztünk, hogy másnapra programot csinálunk, valami bõrkímélõt, mert mindenkit megviselt az elsõ napozás. :)

2006. június 25. vasárnap 

Korai kelésünket a bõséges reggeli miatt késõi indulással hangoltuk össze. Az úticélunk a Pelješac-félsziget szárazföldhöz közelebb lévõ sarka volt: Ston és Mali Ston. Bár a félsziget elsõsorban finom ételeirõl (elsõsorban osztriga, de állítólag remek halvendéglõk is vannak) és jó borairól (dingaè és postup) híres, mi a horvátok „kínai nagy falát” akartuk megnézni. Az odaúton benéztünk a Getroba is, ugyanis Cavtatban annyira drágának találtunk mindent a helyi boltban, hogy mindenképp meg akartuk nézni ezt a lehetõséget is. A Getro Cavtattól néhány km-re van Dubrovnik felé, olyan, mint nálunk a Metro, úgy is néz ki, kék-sárga dizájn is megvan, de kártya nélkül is lehet vásárolni, és kis tételben is bármit vehettünk. Jóval olcsóbb volt a cavtati kisboltnál, de a magyarországi árakhoz képest kb 10%-kal drágább. Erre mondjuk számítottunk, úgyhogy jól be is vásároltunk. A fiúk sört (Karlovaèko és O¾ujsko) vettek, mi lányok pedig szörpöt, meg 1-2 apróságot a fõzéshez. Ja, és persze az elmaradhatatlan rizses csoki is ott figyelt a kosárban. A cuccokat bedobtuk a csomiba, és indulás tovább.  Az országút tulajdonképpen Dubrovnik fölött megy el, ha jó képeket szeretnénk készíteni az Óvárosról, itt megtehetjük, mert van autós parkoló – gondolom direkt a látvány és a fotósok kedvéért.

2006. június 26. hétfõ 

A.-val reggel elsétáltunk pékáruért, és megnéztük a helyi piacot is. A zöldség és a gyümölcs itt sem túl olcsó, de gyönyörûszép minden. Paprikát és paradicsomot azért vettünk a reggelihez, a pekaraból pedig kenyeret (4kn / fél kg) és pékárut (6 kn / db). Ahogy visszafelé sétáltunk az apartmanunkhoz, az út szélére ültetett jázminok illatát sokkal erõsebben éreztük, mint eddig bármikor. Kis konyhánkban szokásunkhoz hûen megterítettünk a reggelihez, és 1 órán át falatoztunk a finomságokból. Szeretjük ezeket a lassú reggeleket, amikor teljesen kikapcsolódva, az aktuális problémákról beszélgetünk: hová menjünk aznap strandra? J Egyhangúan szavaztunk a 2 nappal ezelõtt meglátogatott részre: a félsziget sziklás részeit keressük fel. Egy nagyobb (fizetõs) parkolón kellett keresztülsétálni, és a 2. vagy 3. placcon foglaltuk el az aznapi székhelyünket.

Itt a sziklák közt vannak kialakítva napozásra is alkalmas partrészek, méghozzá úgy, hogy a sétány szintje alatt jó másfél méterrel kezdõdnek a sziklák, és a sziklák köze ki van öntve betonnal. Kb 200 méterenként vannak ilyen mini-strandok, az egyikrõl nem is nagyon lehet átlátni a másikra. Van, ahol 2-3 ember fér csak el, van ahol 10-20 is, amit mi elfoglaltunk, az pont ötünknek volt ideális. Itt ugyan gyorsan mélyült a víz, és tengeri sünök is voltak, de mindannyian jó úszók vagyunk, úgyhogy ez nem nagyon zavart. Itt szép köveket nem nagyon találtunk, viszont megismerkedtünk néhány rákkal és hallal, és a fiúk találtak tengeri sün házat és pár csigát meg kagylót. Ez a sziklás rész sokkal gyönyörûbb és izgalmasabb volt, mint a kavicsos, és szerencsére a víz hõmérséklete is emelkedett 1-2 fokot. Hosszúra nyúlt strandolás és az éhségünk erõsödése után késõ délután pakoltuk össze a cuccainkat, és elindultunk adriai otthonunk felé. Kiszívott bennünket a nap, vagy talán csak most jött ki rajtunk a fáradság, nem tudom, de az apartmanba visszatérve mindenki csak dõlt-borult, a fiúk meg Karlovaèkoval vigasztalták magukat. J  
Este a szokásos kikötõi menet volt megspékelve egy kis érdekességgel: a strandolás és séták során megismert félsziget belsõ részét fedeztük fel naplementekor. 10 perc alatt fel lehet érni a dombtetõn lévõ temetõbe, ahonnan döbbenetes a kilátás: egészen Dubrovnikig el lehet látni, ha nem túl párás a levegõ. A visszatérõ halászhajókat sirályok hada kíséri, de hallani nem lehet semmit, a dombtetõn valahogy mindenre csend borul. Az örök nyugalom.
A mauzóleum mögé sétálva szintén döbbenetes látványban lehet részünk: felülrõl csodálhatjuk meg a yachtkikötõt, és a kikötõi sétányt, amit pálmasor szegélyez. Olyan ez, mint valami mesevilág.

 

Lesétálva a kikötõbe megnéztük, hogy megvan-e a létszám, de a hajók száma és sorrendje az elõzõ este óta nem nagyon változott: 1 db katamarán jött még az eddigi csapathoz, és „Viking Legacy” mellé beállt „Dust’. Õ kicsit sportosabb darab, de el tudnám fogadni. Elbeszélgettünk arról, hogy mi lehet a jobb: egy sportosabb motoros yachttal járni a tengereket, vagy érezni, ahogy a vitorlába belekap a szél, és csak suhanni… amerre a lelkünk és a szél akar szárnyalni... én az utóbbira szavaznék. „Wallenreiter” a legnagyobb vitorlás még ma is, arra jöttünk rá, hogy az a kis fénygombóc, amit a szállásunkról szoktunk látni, az az õ árbocának a tetején lévõ jelzõlámpa. Ez már csak azért is durva, mert elválaszt minket egymástól egy félsziget – illetve egy domb. A nagy semmittevõs naptól fáradtunk el talán ennyire, de az is lehet, hogy a másnapra pihentünk elõre, a lényeg hogy éjfél elõtt sikerült ágyba kerülnünk, és azt hiszem percekben sem mérhetõ a különbség, hogy ki mikor alhatott el.

2006.06.27, kedd

Korán kelés, és gyors reggeli után némi vízkészletet (4-5 liter?) vettünk magunkhoz, és elindultunk Dubrovnik felé. Már láttuk párszor felülnézetbõl a várost, lefényképeztük az óvárost délelõtti és délutáni fényviszonyoknál, elképzeltük már sokszor, hogy sétálunk a várfalon, de ma jött el az ideje annak, hogy közelebbrõl is megismerjük Raguzát.
A város szláv nevét (Dubrovnik) 1189-ben jegyezték fel, de a latin eredetû Raguza néven vált ismertté, és még a XX. században is így nevezték sok helyen a világon. A város történelmét nem írom le, aki tanult egy kis történelmet, nagyjából képben van, aki meg nem, annak javaslom a VendégVáró - Dubrovnik c. könyvet, mi is abból tájékozódtunk, és ismerkedtünk a várossal. Délelõtt 10-körül értünk az óvároshoz, az útikönyv szerint a Pile-kapun érdemes bemenni. Ettõl a kaputól kb 10 perc sétára találtunk egy kis utcában nem fizetõs (!) parkolóhelyet, ráadásul árnyékban. A vízzel és a fotós cuccal felszerelkezve elindultunk megismerni az óvárost. Még a kapun kívül felfedeztük, hogy a kapuval szemben állva, bal kéz felé van egy ingyenes, nyilvános wc (balkán tipus, de ez szerintem ilyen helyen higiénikusabb is...), az eszünkbe véstük, ide jártunk ki napközben néhányszor. A Pile kaput fákkal benõtt várárok veszi körül, és az árok partjáról egy kis kõhídon át jutunk be az óvárosba. A falról Dubrovnik védõszentje, Szent Balázs (Sveti Vlah) tekint le az érkezõkre, a kapu két oldalán korabeli díszruhás õrök engedik be a látogatókat.
A városba a belépés ingyenes. A kapun túl egy elõtér-szerû helyre érünk, ez után pedig egy tér következik. A téren máris rengeteg a látnivaló: egyenesen látható a Stradun (Placa, a város fõutcája,, jobb kéz felé a Nagy Onofrio kút. A kút egy vízvezetékrendszer része, ami 1944 óta látja el édesvízzel a várost. A kutat Onofrio della Cava tervezte, róla nevezték el. Évekig  dolgozott a környéken, a kút kistestvérét megtaláltuk késõbb, a Szent Balázs templom közelében.  
 A kúttal szemben a Megváltó templom áll. Ez a reneszánsz épület kívülrõl gyönyörû, szinte nem is hagyott rajta nyomot a történelem, belül viszont olyan üres és kopár, hogy nem is éreztem azt, hogy templomban vagyok.
Nem vagyok vallásos, de az utazások során minden útbaesõ templomba bemegyek, az építészete és a hangulata miatt. Én még életemben ennyire sivár templomban nem jártam, mint amilyen ez volt.
 
A Megváltó templom szomszédjában áll a ferences kolostor. Meglepõen drága volt ide a belépõ (20 kn = 800 Ft, ami önmagában nem drága, de ha minden látnivalót megnéztük volna, akkor az lett volna), úgyhogy épp csak a kerengõig mentünk be, nem tovább. Akkor el is határoztuk, hogy több részletben nézzük meg a várost, mert ha mindenhová csak 20 kn a belépõ, + a városfalra 50, akkor az egynapos kiránduláson kb 10-15 000 ft-ot költhetnénk csak belépõkre. Vagyis marad a városi séta, az erõdfal, és egy ebéd, valamelyik sikátor kis éttermében vagy pizzériájában.
Az elsõ félórában szerintem fejenként 1 liter vizet kiizzadtunk, annyira nagy volt a hõség. Mivel az városfalra 7-ig lehet felmenni (8-kor bezár), elhatároztuk, hogy minél késõbb, mondjuk 6-kor mászunk csak fel, addig eltöltjük az idõt a városban. A Pile kaputól indult a sétánk, ide is volt célszerû visszatérni, így azt találtuk ki, hogy elindulunk az Onofrio-kút irányába, és majd a Stradunon jövünk vissza.  Tulajdonképpen úton-útfélen látványosságba csöppentünk, a piacon vettünk aszalt fügét, aztán az ortodox templomba botlottunk bele.  
Egy hihetetlen magas és fenséges, neobizánci stílusú épületet képzelj el, amit gyönyörûszép, kovácsoltvas kerítéssel vettek körül. Mindig lenyûgöznek az ortodox templomok, de aki olvassa az útleírásaimat, ezt már kívülrõl tudja. Ha esetleg megkeresztelkednék, akkor nem lenne kérdéses, hogy milyen vallást vegyek fel.  
A szerb ortodox hívek az óvároson kívül lévõ templomban tartották az istentiszteleteiket, mielõtt ez a templom megépült volna. A gyülekezet nagysága sajnos még csak nem is hasonló a templom nagyságához, és a politikai helyzeteket tekintve elõreláthatóan nem is fog gyarapodni a számuk.
A katolikus egyháztól eltérõen az ortodox egyházaknak nincs központi irányításuk. Ezek az egymástól független egyházak, amelyek eredetileg a bizánci birodalom egyes tartományaiban kialakult patriarchátusoknak feleltek meg. Ma összesen 15 önálló ortodox egyház létezik, ezek egyike a Szerb Ortodox Egyház, aminek a világon összesen 8 millió híve van.
A következõ látnivaló a katedrális volt. Az épület hivatalos neve a Szûz mennybemenetelének temploma. A legenda szerint a templom eredetijét Oroszlánszívû Richárd megbízásából emelték a 12. században. A király hajótörést szenvedett a keresztes hadjárat során, és Raguza lakói mentették ki. Hálája jeléül építtette a templomot. A templom belseje számomra megintcsak sivár volt, az életemben eddig látott templomokhoz képest, de a Megváltó templomhoz sem tudnám hasonlítani, mert annál azért sokkal díszesebb.

A templomból kifelé jövet a Lu¾a tér felé vettük az irányt. Még a tér elõtt, jobbkéz felé a Rektori-palota áll (belépõ 30 kn, ha jól emlékszem), amit a Sándor Mátyásból Torontál Bankház-ként is ismerhetünk. Az elsõ palota 1200-ban épült, de azóta az épületet már többször lerombolták és újjáépítették. A most ott álló épület 1739-ben épült barokk stílusban.
Ha a Stradun felé fordulunk, szemben találjuk magunkat a Sponza-palotával. A képen ez az épület van a háttérben). Ez az épület volt már pénzváltóhely, vámhivatal, pénzverde, kincstár majd levéltár. A városban lévõ épületek közül ez az egyetlen, amin tisztán érezhetõ a velencei stílus. A földszint reneszánsz oszlopcsarnokát az elsõ emelet velencei gótikája követi, a legfelsõ emelet késõi reneszánsz stílusban épült. A II. világháború után az épület a Szocialista Forradalom Múzeuma lett, ma itt van a levéltár, és a Dubrovniki Nyári fesztivál jópár eseményét itt tartják. Amikor mi ott jártunk, zártkörû rendezvényre készítettek elõ asztalokat, gyönyörû terítékkel, valami nagyonpuccos-elegáns alkalomra készültek.
A Lu¾a téren forgolódva látjuk meg az Orlando oszlopot, ami a Stradunnal együtt szinte az óváros jelképe. A lovag kõbe faragott képmása Roland, a legenda szerint õ segítette Dubrovnik népét a 8. században a kalózok elleni küzdelemben. Raguza városi kikiáltói itt dobolták ki a híreket és a rendeleteket, az ügy fontosságától függött, hogy a talapzatnak éppen melyik fokáról. Ma ez elõtt az oszlop elõtt nyitják meg minden évben a Nyári Fesztivált.

Innen egy kapun át jutunk ki a Régi Kikötõbe, ami régen a város kereskedelmi központja volt. Ma már ahhoz képest egy csendes, nyugodt helynek mondható: halászbárkák és sétahajók gyülekeznek itt. Innen el lehet jutni Cavtatba, az Elaphite-szigetekre, vagy bármilyen közeli helyre, ahol van valami látnivaló. A városfalon kívül járunk már, itt kis fahajó-készítõk vannak, hímzett terítõket áruló nénik, és vigyázat, a fagyi többe kerül itt, mint bárhol máshol. :)

A kikötõi élmények után felgyorsultak az események, mert a látnivalók nagyrészét már megnéztük, úgyhogy csak bolyongtunk a Stradun mentén a Pile-kapu felé, jobbkéz felõl rengeteg szûk sikátor. Szinte minden sikátorban egy, vagy több étterem meg pizzéria volt, ekkor gondoltunk elõször arra, hogy enni is kéne valamit - pedig már délután fél3 volt.

Elkezdtük nézni az árakat, átszámolva kunáról 2 000-10 000 ft/fõ áron bármit is választhattunk volna, volt elegáns étterem, kis pizzéria, hangulatos halvendéglõ, gyorskajálda (hamburgeres), önkiszolgáló étterem, ahol mindenfélét lehetett kapni - szóval választék van bõven, ízléshez és pénztárcához mérten mindenki megtalálja a magához valót. Mi a nagy keresésben végül egy jó hideg fagyi mellett döntöttünk a Stradunon. Vicces volt a fagyis fiú, mi horvátul mondtuk neki, hogy mit szeretnénk, õ pedig magyarul ismételte, nagyon kedves volt. Fagyi után nekiiramodtunk éttermet keresni, mert hát ugye evés közben jön meg az étvágy. Találtunk is egy olcsó kis pizzériát. Elõször sajnáltuk, hogy a külsõ részen nincs szabad asztal, aztán végül nem bántuk, hogy a klímás belsõ helyiségben tudtunk csak helyet foglalni. Azt hiszem a legolcsóbb, (mégis elég kultúrált és hangulatos) helyet találtuk meg, meglepetésünkre tele magyar vendégekkel. (minden magyar a legolcsóbbra pályázik? :D). Nagyon finom pizzát ettünk, a fiúk söröztek, aztán még egy kávé, és elindultunk fölfelé, a Régi Kikötõ mentén a Polèe kapu felé. Árnyékot adó fák alatt heveredtünk el a jó levegõben a padokon, és sziesztáztunk egy picit.

Fél 6-kor indultunk tovább, még mindig nagyon nagy volt a hõség, de a várfalat nem lehet kihagyni. A városfalról (belépõ 50 kn)  tökéletesen át lehet látni a várost, szinte minden utcát és templomot megszemléltünk, ahol egész nap bolyongtunk. A tenger felõli oldalon pedig döbbenetes volt a látvány, a meredek sziklafal találkozása a vízzel valami félelmetesen gyönyörû összképet adott.  

Helyenként türkiz színû foltok, a távolban halászhajók, és amerre néztünk, csak a gyönyörû, hatalmas kékség. Jól éreztük, hogy ez a 2,5 kilométeres séta lesz a legjobb befejezése a napnak, és jó, hogy a végére tettük, egyrészt a hõség miatt, másrészt pedig azért, mert így felülrõl nagyobb élvezetet nyújtott szemlélõdni úgy, hogy tudjuk is, hogy mit látunk. Az elsõ megállónk a Bokar-erõd volt, erre indult a sétánk, az utolsó pedig a legmagasabban fekvõ, és a legszebb kilátást nyújtó Minèeta bástya. A séta bõ 2 órán át tartott, és felejthetetlen élmény volt. Aki ide nem megy fel, az nem is járt Dubrovnikban. Nem bántuk meg, hogy kihagytunk néhány látnivalót, a városfal mindenért kárpótolt. :)

A várfal után visszasétáltunk a kikötõhöz. Úgy olvastuk, hogy ezen a héten van valami hajómodellezõk kiállítása, nemzetközi rendezvény, és ennek alkalmából tengeri csaták lesznek az óváros, és Lokrum szigete között. A kiállítást láttuk, a hajócsatát nem. Csak gyönyörködtünk a kivilágított kikötõben, még egy picit, aztán elindultunk az autó felé. Meglepõdtünk, hogy teljesen felélénkült a város. Kalózcsapat jött fáklyákkal, dobokkal, voltak akik késekkel dobálóztak. Nagyon jó volt a hangulat, a tamtam-zene, egy darabig még elnéztük a nyüzsgõ felvonulást, aztán elindultunk az autó felé. Megbeszéltük, hogy még elnézünk a nagykikötõbe, hátha áll bent valami nagy hajó. És hát persze, hogy állt. Kicsit pörgettem az agyam, és rájöttem, hogy nem mást látunk, mint a 11-kor Bari-ba induló kompot. Ottlétünkkor legalább 20 buszt olyan szinten benyelt ez a gyönyörûség, hogy a buszok rendesen eltûntek, mindig csak az éppen aktuálisan tolatót láttuk, meg jópár személyautót. És még így is rengeteg hely volt rajta... indulás elõtt fél órával.

 Reggel 7-8-ra Dél-Olaszországban lehetnénk.  ...innentõl kezdve már csak zsibbadt aggyal (és lábakkal) tartottam a többiekkel. Naná, hogy egybõl elkezdtem tervezni, hogy ha legközelebb erre, akkor innen hajóval, onnan pedig hogyan tovább. Már korábban is eljátszottam a gondolattal, innen tudtam hogy mi is ez a monstrum tulajdonképpen, sõt a jegyek árával is tisztában vagyok, és jelentem: megéri Bariba átkompolni, vagy vissza, mert kb ugyanannyi a költsége, mintha ezt az utat szárazföldön tennénk meg. Persze megígértettem A.-val, hogy egyszer felszállunk erre a hajóra.
Mire visszaértünk a szállásra, éjfél volt. 12 órás városnézõ sétánk alatt sikerült szabályosan lejárnom a papucsom talpát, úgyhogy érzékeny búcsút vettem tõle. Az agyam, a lábam, sõt az egész testem zsibogott... az ájulás c. filmet adták reggelig. :))

...

tovább.... www.tengerpartok.hu

Összefoglaló: 

Kilométerek, menetidõk:
Pilisvörösvár 03:30 - 0. km; Udvar 6:45 - 220. km; Eszék 7:20 - 270. km (itt fél óra pihi, séta)
Sarajevo 12:30 - 560. km (itt városnézés, tovább indulás 16:00); Mostar 19:15 - 715. km. (itt egy éjszaka szállás).
Mostar 12:00 - 715. km; Metkovic 12:45 - 760. km; Cavtat 14:50 - 870. km.
Kirándulások: 1., Ston-Trsteno; 2., Dubrovnik; 3., Kotori öböl. Összesen kb. 450 km.
Cavtat 09:30 - 1320. km; Metkovic 12:00 - 1435. km; Jajce 15:45 - 1640. km; Barcs 20:20 - 1880. km; Pilisvörösvár 0:30 - 2160. km (összesen 840 km)
Költségek:
Üzemanyag (gázolaj): itthoni tankolás 8 000 Ft. Boszniában kétszer tankoltunk, egyszer 64 litert, egyszer 58 litert. Euroban lehetett fizetni, kb 0,98 Eur volt 1 liter üzemanyag. Összesen ez kb 120 euro,(275 Ft/Eur árfolyammal számolva kb 33 000 Ft. Ezt nem osztom el, mert ha csak ketten mentünk volna, ugyanennyibe került volna.
Szállás: Mostarban, helyszínen keresve, közel a központhoz új, klímás, 4fõs apartman 75 Eur/éj (100-ról indult), kettõnkre számolva ez kb 10 000 Ft. Cavtatban 8 éjszaka szállás, 4-5 fõs apartmanban, klímától kezdve mosógépig minden volt, tengertõl 10 méterre (se), 50 Eur/éj (ez is többrõl indult). 110 000 Ft, kettõnknek így 55 000 Ft.
Költõpénz, látnivalók: Sarajevoban a parkolás talán 2 euro volt, fagyi 0,5 KM 1 gombóc, vagyis nagyjából 50 forint, és akkora volt 2 gombóc, mint a fejem. :D Mostarban a fagyi ugyanennyi, vacsora fullos helyen 2 fóre, elég bõséges, itallal, salátával, reeennnngeteg kedvességgel 5 000 ft-nyi KM, itt is lehetett euroval fizetni. Mostarban reggelire 5 KM-et (vagyis 2,5 eurot) fizettünk 5 fõre való péksüteményért, és még az útra is maradt, szóval ott olcsóság van. Nem úgy a horvátoknál, ahol 4-5 kuna egy gombóc fagyi (200 ft-körül), a mérettel és az ízzel nem voltak gondok. Belépõk: Ston-ban nem kellett, Trstenoi arborétum 20 kuna (800 ft), Dubrovniki óváros ugyan ingyenes, de azon belül szinte mindenhova fizetni kell. Mi csak a városfalra mentünk fel, ez 50 kuna/fõ (2 000 ft). Étteremben 35 kunától indulnak a kaja-árak/fõ, de vannak 140 kunás fogások is, oda kell figyelni. Amelyik étteremnél nincsenek feltüntetve már kívül az árak, kockázatos bemenni, mert bármi lehet. Az üdítõ és az ásványvíz mindenhol irreálisan drága. Kenyér 4-5 km egy félkilós, péksüti is hasonló árban darabja. Mi összesen 40 000 ft-ot váltottunk kunára, ez nagyjából elég is volt kettõnknek, csak az ajándékvásárlás és a hazahozandó Karlovaèko miatt váltottunk be egy kisebb összeget plusszban.
Nagy vonalakban számolva, két fõre, mindennel együtt maximum 150 000 Ft-ból kihozható ez az egész. Persze ha valakinek több pénze van, bárhol szívesen veszik. :)

A beszámolóért köszönet Mia -nak ! http://snowflake.freeblog.hu/

A www.tengerpartok.hu oldal engedélyével.

Joomla Templates and Joomla Extensions by JoomlaVision.Com
 

Ajánló!


MÉDIAAJÁNLAT

Plitvice.hu!

Oldalainkat 17 vendég böngészi
Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

   

[+]
  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size
  • fresh color
  • warm color
Find us on Facebook